A solymári nagytemplom mellett egy 19. század elején épült gazdaházban kapott helyet a település történetét bemutató gyűjtemény. Az L-alakban elrendezett szárnyak belső oldalán hangulatos faszerkezetű tornác fut végig, a közrezárt udvarban lévő kerekeskút szolgálta egykor a vízellátást. Az egykori lakók fokozatosan gazdagították a homlokzatot, s korai kőkeretes ablakai mellett lizénákkal, műkő öntvényekkel díszítették.

A gyűjteményt 1972-ben rendezte be Jablonkay István helytörténész, a gyarapodó múzeum az ezredfordulóra kinőtte kereteit, bővítésre 2002-ben került sor. Minden egyes darabja, a rézkor végétől a 19. század polgári életéig, adományként került a gyűjteménybe. Az egyik szobában kapott helyet az egykori gyógyszertár szecessziós berendezése, melyet az alapító mentett meg az enyészettől. Egy fedett színben mezőgazdasági gépeket és eszközöket, köztük Solymár első, 1890-es évekből származó tűzoltókocsiját helyezték el. Ez alatt kiállítási térként funkcionáló boltozott pince épült, ahová a solymári vár ásatása során előkerült faragványok és a település határában szántás közben talált faragott római kövek kerültek.

Az utcai homlokzaton a kő- és egyéb díszelemek eredeti formáját és a korábbi kifestések színrétegeit restaurátori kutatással tisztázták. A kutatás során derült ki, hogy az ablakok míves kőkeretei, az építés idejénél később kerültek a homlokzatra. A kőkeretek törött elemeit kibontották, majd összecsapolva és kiegészítve építették vissza őket. A bejárat fölé új felirat került, amely az alapítóról elnevezett gyűjteményt hirdeti. Az épület megújulva 2012 óta külsejében is méltón őrzi a múltat.