A kúria telkén állt egykor Penc legrégibb, középkorinak tartott épülete. 1736-ban nyílhúzással jutott az Aszódon megtelepedő és ott kastélyt építő báró Podmaniczky János és Osztroluczky Judit tulajdonába, azaz a helyi földek felosztásakor ők húzták a kötegből azt a nyilat, amelyre a kúria parcellájának jele volt felróva. Itt építették fel az új, későbarokk épületet, melyet egy elfalazott ajtó alapján feltételezhetően hozzákötöttek a középkori falakhoz, amelyek később rommá váltak. A ’60-as években még az alapját is felszedték, és a szabályosan faragott köveket a szomszédos iroda-raktár alapozásához használták fel.

A kúria később a jegyző lakóházaként szolgált, majd 1824 és 1830 között itt tartották az evangélikus istentiszteleteket. Az 1850-es évek közepén a penci osztrák csendőrség laktanyának használta a kúriát. Az épület szabadkéményes konyhájában épp palacsintát sütöttek, mikor meggyulladt a tető, s leégett az épület a régi traktussal és az utca 15 házával együtt. 1875-től a postamester, Welser Andor vásárolta meg, ide költözött a postahivatal is.

A mesébe illő épület utcára néző íves oromfalán három kis barokkos formájú padlásablak nyílik, eleganciáját a homlokzat vakolatból képzett pilaszterei és az ablakok szemöldöke valamint az udvar felé nyíló kőkeretes bejárat emeli. Falazatába a csővári vár köveit is beépítették. A hozzá tartozó melléképület oromfalának halszálkás deszkaburkolata, csipkésre fűrészelt ereszléce és ablakkerete egy ügyes helyi ács kezéről árulkodik.

A kúria ma a falu és a környező három másik település helytörténeti múzeumaként szolgál. A beltér hűvös, fehérre meszelt falai között a 2012-es felújítást követően újra berendezték a helytörténeti kiállítást, boltozatos helyiségeiben több, az egykori élet fényét felelevenítő értékes cserépkályha áll.