Az Árpád-kor óta lakott Isaszeg településének lakói többször voltak szem- vagy vértanúi súlyos harcoknak. 1265-ben IV. Béla király és fia, István között zajlott itt csata, amely – ahogy a korabeli irat nevezi – az „ifjabb király” győzelmével, majd békekötésükkel zárult. Történelmünkben azonban nem ez az isaszegi csata vált közismertté, hanem az 1848-1849-es szabadságharc véres, de számunkra győzedelmes ütközete.
1849. április 6-án Schlik osztrák tábornok és tisztjei épp nekiálltak volna az ebédnek Gödöllőn, mikor hatalmas ágyúdörej jelezte dél felől, hogy megindultak a magyar seregek Isaszeg környékén. A Damjanich János vezette III. hadtest ugyanis megtámadta Jellačić utóvédjét, amely erre a Királyerdőn keresztül visszavonult Isaszegre, maga mögött felgyújtva több helyen az erdőt. Klapka György I. hadteste is támadott, oly sikeresen, hogy rövidesen katonái a faluban voltak. Itt azonban az ellenség túlereje érvényesült, visszaűzve a magyarokat a Királyerdőbe. Rövidesen Damjanich hadteste is megérkezett az erdő nyugati széléhez, de sem az ő katonái, sem Klapka hadosztályai nem tudtak kitörni az erdőből. Damjanich felszólítására, és a magyar hadsereg vezérkari főnöke, Bayer József ezredes utasítására Aulich II. hadteste is elindult a csatatérre. Közben Schlik egyik hadosztálya Gödöllőről oldalba támadta Damjanichot, aki így ismét visszaszorult az erdőbe. Klapka pedig, kissé elvesztve a fejét, elrendelte csapatai visszavonulását. Görgei Kókán volt, nem tudván az eseményekről. Délután 3 órakor egy huszárja jelentette a csata rossz állását. A harctérre sietett, rendezte a hadosztályokat, s felkereste a visszavonuló Klapkát, aki lőszerhiányra panaszkodott. Görgei közölte, hogy szuronyaik vannak a katonáinak, és hozzátette: „Ma kell győznünk, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé! E két megoldás van, harmadik nincs. Damjanich még mindig állja a csatát, Aulich előrenyomul. Győznünk kell!” Új lendületet vett a magyar sereg. Damjanich katonái még mindig a Királyerdőben harcoltak, de Klapka, Aulich csapataival elfoglalta Isaszeget, és továbbűzte az ellenséget. Windisch-Grätz herceg, a császári csapatok főparancsnoka este 7-kor még azt hitte, megnyerték a csatát, két órával később azonban már elrendelte a visszavonulást Gödöllő felé. Ha itt megtámadta volna őt Gáspár tábornok VII. hadtestével, bekeríthették volna az ellenséget. Rossz helyzetfelismerése miatt az osztrák sereg megsemmisítése sajnos elmaradt, de a győzelem így is fényesre sikerült. Nemsokára Kossuth Lajos is megjelent a faluban, a házat, amelyben megszállt azóta lebontották, helyére épült a református templom.
A Szabadság-hegyen, az 1901-ben közadakozásból emelt emlékmű helyén álltak egykor a magyar ágyúk. A szobor Radnai Béla alkotása. Talapzatán a győztes tábornokok, Görgei, Damjanich, Klapka és Aulich portréi láthatók. Alatta kriptát létesítettek a csatában elesettek számára. Fent egy kackiás bajszú honvéd néz az egykor előtte elterülő ellenséges tábor felé. Bal kezében zászlót tart, jobb kezével kardmarkolatát fogja, övéről vas kardhüvely lóg. Az elmúlt évszázadban az időjárás viszontagságainak kitett emlékmű súlyos károkat szenvedett. 2014-ben restaurálták, megtisztították és újrafaragták a talapzat domborműveit, visszabontva a korábbi kontár kiegészítéseket.